2013. április 8., hétfő

50.rész Fontos nekem...

Hát, sziasztok! 
Elérkezett ez is, nem kezdenék még neki lelkizni, erre majd lesz egy külön bejegyzés. :D Furcsa helyzetben vagyok, hiszen már csak az epilógus van hátra.
Mint említettem, lesz egy lelkizős bejegyzés, tehát most nem nagyon mondanék semmit. Megkérnék mindenkit, hogy aki olvasta a történetem és netán szerette is, a chatben, vagy lent kommentben, itt, vagy az epilógusnál írja le pár szóban, hogy miért szerette / miért nem. 
Csütörtökön jelentkezem az epilógussal, és remélem, a következő blogom is olvasni fogjátok. Nem tűnök el, a másik blogom ugyanúgy fut, és ott még csak most kezdődnek majd az izgalmak, illetve, az ÚJ BLOGOMON már olvashatjátok a prológust. 
Remélem nem okoztam, és  nem fogok csalódást okozni.
Ölel mindenkit: Nessa. xx

~Emily~

-Harry!-nyúltam remegve a keze után-A kezed...
-Nincs semmi baj, csak megütöttem.-húzta el, majd az arcomhoz nyúlt és végig simított rajta.
Nagyra nyílt szemekkel tapogattam végig a zöldes árnyalatú kezét. A kórház hosszú folyosóján ültünk kettesben. A sebeket rajtam már megtisztította egy orvos, megvizsgáltak, és már csak a papírokra kellett várni. 
-Meg kell röntgenezni.-nyeltem nagyot.
-Kicsim, semmi baj tudom mozgatni.-szorította ökölbe a kezét, majd ki is engedte egyetlen szisszenés nélkül.
Minél hamarabb haza akartam menni, lemosni magamról a koszt, és Mark kezeinek nyomát. Lehunytam a szemem és a vállának dőltem, sóhajtva, magában Markot szidva húzott az ölébe.
Az orvos kijött, át kellett venni és aláírni néhány papírt, majd mindenféle komolyabb sérülés nélkül hazamehettünk. Hiába tiltakoztam, Harry a combom alá nyúlt és úgy vitt ki. A kórház előtt fotósok és riporterek állomásoztak, arcomat a vállába rejtettem előlük, és miközben a fényképezőgépek kattogtak, Paul odaért mellénk és keményen arrébb zavarta a fotósokat.
Az út csendben telt, Harry tőmondatokban elmondta Paul-nak, hogy nincs komolyabb bajunk, majd magához ölelt és kifelé nézett az ablakon.
Otthon kellemes, meleg fények világították be a házat, bár az idő már jócskán fél 2 körül volt. A fiúk a kanapén ültek és üres tekintettel bámulták a tévét.
-Jól vagytok?-ugrott elénk Liam.
Csak bólintottunk, majd Harry megfogta a kezem és felsegített a lépcsőn.
-Ha végeztél gyere be hozzám.-simított végig az arcomon, majd egy puszi után a szobája felé lépdelt.
Amint becsuktam magam mögött az ajtót, kirobbant belőlem a sírás, az ajkamba harapva elvánszorogtam a fürdőszobáig. Undorodva húztam le magamról az elszakadt rózsaszín ruhát, véres volt, mocskos, és Mark hozzáért. A sarokba rúgtam, majd néhány perc múlva utánaküldtem a mai napon viselt fehérneműim is. Beálltam a zuhany alá, könnyeim a vízzel keveredtek, a lefolyóban eltűnt a lemosott kosz rólam. Bőszen szappanoztam át újra és újra a testem, hogy eltüntessem magamról Mark kezének a nyomát. Hajat mostam, finom, barack illatú tusfürdővel még utoljára átdörzsöltem magam, majd fáradtan, mégis valamilyen izgatottsággal léptem ki a kabinból. Magam köré tekertem egy törülközőt, elidőztem a hajam megszárításával, majd a szekrényemhez mentem, és a fehérneműket feltúrva, az ajkamat rágva húztam elő egy fekete darabot, amin vékony, rózsaszín szalag húzódott. Dobogó szívvel vettem elő, a hozzá tartozó hálóinget. Gondolkodás nélkül húztam fel, majd eligazgattam magamon. Hülyén éreztem magam benne, a modellek mindig szépek és szexik az ilyen darabokban, na meg, olyanok mint a fogpiszkáló, én meg... mint egy fejlődő 13 éves. Az ilyet nem B kosaras melltartójú lányoknak találták ki. Idegesen és kissé feszülten húzgáltam magamon a tükör előtt, szőke hajam lágy hullámokban keretezte az arcom, mielőtt még átvettem volna egy kinyúlt pólót, kulcsra zártam a szobám ajtaját, és megpróbáltam észrevétlenül átsuhanni Harry-hez.
A szobájában csend volt, csak a zuhany hangját hallottam. Felhúzott lábakkal leültem az ágyára, füleltem, mikor hal el a csempére érkező víz hangja, majd amikor ez megtörtént, dübörgő szívvel vártam, hogy kilépjen. A hajszárító hangja sem terelte el a gondolataim, sőt, még jobban száguldani kezdtek. Amint ez is elhalt, torkomban dobogó szívvel figyeltem a megmozduló kilincset. Lehajtott fejjel lépett ki, nedves mellkasa vonzotta a tekintetem, felemelte a fejét, majd abba a pillanatban egy lépést hátrált, és az ajtónak nyomta a hátát.
~Harry~

Még félig vizesen léptem ki, a gondolataim a mai nap körül forogtak, nem bírtam felfogni, amit Mark két ütés között, vigyorogva közölt velem. " Ha a kicsi nem pofázik, Mia nem uszít rá." Lehajtott fejjel léptem ki, majd meghökkenve pillantottam az ágyamra, ott ült egyetlen kis hálóingben, olyanban, amilyet még egyszer sem láttam rajta. A gondolataim teljesen más irányba terelődtek. Éreztem, hogy a "kis Harry" megkeményedik odalent, hátraléptem, de az ajtó akadályozott, így csak hozzápréseltem magam. A szívem meglódult a mellkasomban, még felhorzsolt térdekkel is sokkal szebb volt, mint az összes eddigi barátnőim.
-Milly...-suttogtam alig hallhatóan.
Egy könnycsepp szántotta végig az arcát, rájöttem, hogy nem utasíthatom el. Egy ilyen nap után inkább örülnöm kellene, hogy még akarja, hogy hozzáérjek, de annyira törékenynek tűnik. Megnedvesítettem az ajkaim, és bár félő volt, hogy az agyam helyett néhány perc múlva a gatyám veszi át az irányítást, leültem mellé és magamhoz öleltem.
-Miért nem akarod?-szipogott.
-Ha tudnád mennyire akarom...De, most pihenned kell.
-Harry, nem tudok.-remegett meg a hangja-Nem megy, mindig azt érzem, hogy fogdos, nem akarom. Egyedül te érj hozzám!
Hangja kétségbeesett volt, ujjai a lepedőt markolták. Lassan lefejtettem róla és a karjait a nyakam köré fontam. Lágyan csókoltam meg, mohón kapott a szám után. Végig simítottam a haján majd ujjaim a hálóing kivágásánál állapodtak meg. Halkan sóhajtott, amitől mosoly kúszott az arcomra. Ujjai hevesen csúsztak a hajamba, néhány másodpercre elhúzódtam, ajkaink súrolták egymást. Hevesen vettem a levegőt, igyekeztem úrrá lenni saját magamon.Arcomat elrejtettem a gyönyörű, vékony nyakában, csókokkal hintettem be, miközben a kezem lassan a hátára kalandozott. Ujjaimmal a melltartóját kerestem, de egyszerre kuncogtunk fel, amikor helyette csak a a fekete anyagot találtam. Lábai a derekam köré fonódtak és közelebb csúszott, homlokomat az övének támasztottam és a szemébe néztem miközben megfogtam a fekete csipke anyagot és oda sem nézve lassan áthúztam a fején. Hosszú, szőke haja a melleire omlott, és eltakarta előlem azokat. Végig simítottam az arcán, szemeimet egyetlen pontra szegeztem, és a szőke hajkoronát hátra söpörtem.
-Istenem.-sóhajtottam.
Nyelvem végigszántotta az alsó ajkam, a derekánál fogva húztam teljesen magamhoz, combjai erősen fogták közre a csípőm, homlokomat a meztelen vállának döntöttem, a kezem a gyönyörű mellére csúszott. Óvatosan rámarkoltam, hüvelykujjammal végig simítottam rajta és behunytam a szemem. Finom ujjait megéreztem a szabadulni akaró dudoron.
-Vedd le, Harry.-utasított halkan.
-Még nem.-suttogtam a fülébe. 
Kezeimet továbbra sem vettem le, gyönyörű, kerek idomairól, arcát a nyakamba fúrta és lágy csókokkal hintette a vállam és a nyakam. Kissé megemeltem és teljesen az ölembe ültettem, kezemet feljebb csúsztattam az álla alá és megcsókoltam. Telt ajkai csábítóan lassú összhangban mozogtak az enyémmel, nyelvem átcsusszant a szájába, csípőjét előre tolta, ujjai a hajamba vándoroltak. 
Nyoma sem volt a napokban köztünk lévő eszeveszett vágynak, ujjaim végig húztam a derekán, halkan a számba sóhajtott, kezem megállapodott az aprócska, fekete franciabugyi szélénél.
Apró puszikkal szakítottam meg a csókot, gyengéden kiemeltem az ölemből és végig fektettem az ágyon. Szőke haja beterítette a párnát, gyönyörű felsőteste megbabonázott, fejemet a hasára hajtottam és lágy, finom kis puszikat adtam rá. Ujjai a hajam simogatták, felemeltem a fejem és újból megpusziltam a száját, abban a pillanatban teljesen biztos voltam benne, hogy nála gyönyörűbb teremtést keresve sem találhatnék. Éveken át ott volt előttem, együtt nőttünk fel, végignéztem, ahogyan a szöszi kislányból egy gyönyörű nő lesz, és nem kaptam a lehetőségen, de talán jobb is, most értünk meg egymásra.
Apró kezei a boxerem széléhez csúsztak, ajkaim az övére tapasztottam és engedtem neki, hogy addig húzza az anyagot ameddig csak bírja. Megkönnyebbülés volt, amikor lekerült rólam, már nem gátolt semmi. Elhúzódtam és fogva tartottam a szemeit mielőtt lepillantott volna. Lélegzete elakadt egy pillanatra, akaratlanul is önelégült mosoly kúszott az arcomra, még mindig lassan vezettem le a kezem. Megemelte a csípőjét én pedig a bokájáig lehúztam a csipkét, könnyedén lerúgta és magához húzott. Szívem őrülten dobogott a mellkasomban, a tökéletesség feküdt alattam, hibátlan volt.
Homlokomat az övének döntöttem, ujjaim gyengéden végig húztam a combjai közti területen, ujjait a vállamba nyomta.
-Css.-csitítottam és a lehető legközelebb húztam magamhoz.-Én nem bántalak.
Arcomat a hajába fúrtam, a derekánál fogva tartottam meg.
-Harry, n-nem kell...
-Hidd el, hogy kell.-suttogtam.-Én nem használlak ki, nem foglak bántani.
-Tudom.-simított végig az arcomon.
Két ujjam a számba vettem, erősen fogtam a derekát miközben először egy, majd két ujjam tüntettem el benne. Fenekét az ágyékomhoz nyomta, nyögve nyomtam beljebb az ujjaim miközben ő megvonaglott. Lassan megmozgattam, majd óvatosan pumpálni kezdtem. Lehunyt szemekkel, őrülten dobogó szívvel, és lüktető alsótesttel simultam egyre jobban hozzá. Puha bőre az enyémhez simult, szabad kezemmel a hasát simogattam, szaggatottan lélegzett, a füléhez hajoltam és halkan becézgettem.
Nehezen vettük a levegőt, mielőtt kihúztam volna az ujjaim, körözni kezdtem vele. Dereka az ágyékomhoz simult, a hajam máris izzadt volt, el-elakadó lélegzettel kereste meg a hasát simogató kezem.
-Állj meg!-kapott levegő után.
Még egyszer végig simítottam az érzékeny pontján majd elhúztam a kezem. Remegett a karjaimban, keményen az ajkába harapott és behunyta a szemét. Óvatosan fölé gördültem és végig simítottam az arcán. Bátorítóan mosolyogtam rá, mire az ő szép arcára is kiült egy mosoly.
-Biztos?-kérdeztem miközben a szemét néztem.
Aprót bólintott, végig simítottam az arcán. Kihúztam a fiókot és kivettem az apró ezüstcsomagolású óvszert. Fogaimmal gyorsan feltéptem, tekintetét magamon éreztem, miközben felgörgettem, majd lesöpörtem az ágyról a kis csomagolást. Pillantását fogva tartottam, miközben elhelyezkedtem felette. Lassan csúsztam be, az ajkaimba kellett harapnom, hogy ne kezdjek el káromkodni. Szaporán lélegzett, hátra hajtotta a fejét és a takaróba markolt.
-Fáj?-hajoltam az arcához és édes puszikkal hintettem be.
Beszívta az alsó ajkát, egyik kezét gyorsan a hajamba csúsztatta és megkapaszkodott a fürtökben.
-Mintha elsőnek történne.-suttogott alig hallhatóan.
-Mert velünk először történik. Először úgy, ahogyan kell.
El akartam venni az összes fájdalmát amit akaratomon kívül okoztam. Nem számítottam rá, hogy fájni fog neki, de meglepően szűk volt és tudtam, hogy feszül.
Egy gyengéd, mégis erőteljes mozdulattal előre toltam a csípőm. Egymás szemébe néztünk, mozdulatlan maradtam, had szokjon meg. Behunyta a szemét, szaporán lélegzett, míg én előre hajoltam és gyengéd csókokkal hintettem be az arcát. Nem tudtam uralni a levegővételeim, a szívem átszakítani készülte a mellkasom. Aprót mozdultam, feje hátracsuklott és halkan nyöszörgött.
-Sajnálom.-súgtam a fülébe.
Ujjaim végig vezettem az oldalán, majd gyengéden megmarkoltam a melleit.
Homlokom a mellkasának döntöttem és aprót előre mozdultam. Meglepetésként ért a halk nyögés ami elhagyta az ajkait.
-Jó?-pillantottam fel rá és ismét megtámaszkodtam a kezeimen.
Remegve bólintott. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, óvatosan kihúztam magam, majd egy erőteljes lökéssel ismét benne voltam.
-Senki nem érhet többet hozzád.Az enyém vagy, Milly.
Lábai a derekam köré fonódtak, körmeit végig húzta a hátamon.Önkéntelenül csuklott hátra a fejem, aprócska kezét felvezette a mellkasomon végül pedig a vállamnál állapodott meg. Olyan lassan csináltam amennyire csak tudtam, az érzés mégis sokkal erősebb volt, mint eddig bármikor. Tudtam, hogy ennél meghittebb és aranyosabb egy lánnyal sem volt még. Előre dőltem, mozgás közben ajkaink gyengéden súrolták egymást, sóhajai a számban haltak el, érinteni akartam mindenhol. Nem mertem és nem is akartam belegondolni, mit csinált volna vele az a mocsok, ha nem érünk időben oda. Kisöpörtem a haját az arcából, hosszan csókoltam, testünk egymásba olvadt és szinte lángoltunk. Nem akartam, hogy ennek bármikor is vége legyen.

~Emily~

-Senki nem érhet többet hozzád.-mondta inkább saját magának mint nekem.-Az enyém vagy, Milly.
Lábaim a dereka köré fonódtak, körmeim végigszántották a hátát. Hátra hajtotta a fejét, tenyeremet végig húztam a mellkasán majd a vállába kapaszkodtam meg. Lassan csinálta, minden egyes mozdulatával érintette a g-pontom, ajkaink súrolták egymást. Egy pillanatra mintha elkalandozott volna, majd hosszú ujjaival kisimította az arcomból a hajam és megcsókolt. Lassú mozgásra ösztönzött, ágyéka minden lökésénél az enyémhez simult. Talán egyszer sem értek még hozzám ennyire gyengéden, légzése nehéz volt, homlokán izzadtság gyöngyözött, éreztem a hasamban egyre jobban duzzadó gyönyört.
Nem létezett semmi más csak ő, zöld szemei fogva tartották a tekintetem, ajkai résnyire nyíltak és rekedtesen nyögött. Lassú mozdulatai egy leheletnyivel gyorsabbak lettek, ujjai összefonódtak az enyémekkel, behunytam a szemem, teljesen elveszítettem önmagam, és a számon már nem jött ki semmi más, csak az ő neve.
-Nyisd ki a szemed!-kérlelt halkan.
Komoly erőfeszítésekkel, de sikerült, és újból elmerültem a smaragdzöld szempárban, ujjaim a vállába nyomtam és a lábaim erősebben fogták közre a derekát.
-Harry!-szakadt fel belőlem.
-Tudom.-dőlt előre és ismét lassítani kezdett.-Kérlek kicsim, tartsd még.
Remegő ajkakkal bólintottam. Ujjaim önálló életre kelve csúsztak a göndör fürtök közé, arcomat a vállába temettem miközben keze fel-le járt a hasam és a combom között. Megállt, láttam a levegőben a párát ami a köztünk lévő forróságtól megjelent és az ablaküvegen kicsapódott. Keze felfedezte a testem minden pontját, gyengéden simogatta a combom, ajkaim remegtek, az arcát figyeltem, amint ujja végigszántott egy apró anyajegyet, a szája felfelé húzódott. Lehajolt hozzám, orrát az enyémhez dörgölte, akaratlanul is halkan felnevettem, összecsücsörítettem a szám a csókjáért. Ágyéka tökéletes összhangban lüktetett az enyémmel, forró csókkal tartotta fogva a szám, csípője megmozdult, belőlem pedig ismét kiszakadt a neve, tudtuk, hogy itt a vég. Lassan nyomult előre, majd az utolsó pár miliméternél erőset lökött. A gyönyör remegve áramlott szét bennem, hátra hajtottam a fejem, és a nevét sikítottam. Ajkai az enyémre tapadtak, combjaimmal erősen szorítottam a csípőjét miközben éreztem ahogyan a férfiassága megvonaglik bennem. Fáradtan, rekedtes nyögéssel, hörögve omlott a mellkasomra, szaporán lélegeztünk, behunytam a szemem és végig simítottam zilált fürtjein. Néhány percig csak feküdtünk, a szoba csendjét a heves légzésünk törte meg. Ujjai a hasamra rajzoltak apró mintákat, sóhajtva támaszkodott meg és húzta ki megpuhult hosszát. Felült, csendben figyeltem ahogyan gyakorlott mozdulattal lehúzza az óvszert, görcsöt kötött rá és elsüllyesztette az éjjeliszekrény melletti kukában. Lefeküdt mellém és magunkra húzta a takarót, felé fordultam, ajkaink fáradt, nedves csókban, régi ismerősként köszöntötték egymást. Végig simított az arcomon majd megvillantotta édes gödröcskéit. Kezem magától indult meg felé, mutatóujjammal körberajzoltam a gödröcskéket, majd az ajkát. Megfogta a kezem, a szájához emelte és belepuszilt.
-Szeretlek.-suttogta, majd közelebb húzott magához és arcát elrejtette a hajamban.
Egy lábával az enyéim közé furakodott, átölelte a derekam és csendesen fújtatott a nyakamba.
-Én is szeretlek, Harry.
Felpillantott rám, zöld szemei ismét rabul ejtettek. Tudtam, hogy akármi is fog történni még velünk, megérte megtenni azt a hosszú és fájdalmas utat idáig. Arcomat a vállába temettem, hosszú ujjaival gyengéden simogatta forró testem, beszívtam az ajkam, bár még egy kicsit remegtem, magamra húztam a kezeit. Halkan nevetgélve vont a mellkasára, a fáradtság kezdett úrrá lenni rajtam. Boldognak éreztem magam, azt hiszem életem legmozgalmasabb napján vagyok túl.

~Mia~

A csengő hangjára idegesen fújtatva másztam ki az ágyból, nem igaz, hogy Mark nem tud ajtót nyitni. Nem vártam meg, amíg hazaér. Tulajdonképpen még egy csöppet bűntudatom is volt, mert tudtam, hogy valószínűleg azért érhetett haza annyira későn, hogy még én sem vártam meg, mert elkaphatta Emily-t. Elhessegettem a bűntudatot, egyszerűen annyi lett volna a dolga azért, hogy ne küldjem rá Mark-ot, hogy tartsa a kicsi száját. Mindegy, legalább Mark kiszórakozta magát.
-Jövök már!-üvöltöttem a lépcső tetejéről, majd pizsamában ráérősen lelépdeltem.-Nem fáj az ujja?
Sóhajtva elfordítottam a kulcsot a zárban, meghökkenve bámultam a két egyenruhás rendőrre.
-Miben segíthetek?-öltöttem magamra a legbájosabb mosolyom.
Nem létezik, hogy Emily még be merte köpni ezt az idiótát.
-Ön Amelia Sweets?
-Igen.
-Kérem, fáradjon be velünk a rendőrkapitányságra!
-Mégis miért?!-háborodtam fel.
-Egy bizonyos Mark Ellis, tegnap este erőszakkal elhurcolt egy 17 éves kiskorú lányt, és megpróbálta megerőszakolni. Az ön megbízására.
-Tessék?! 
-Öltözzön fel, és fáradjon be velünk, kérem! 
-Nem! 
-Kisasszony, jogában áll hallgatni, minden amit mond felhasználható ön ellen....
Blablabla, Mark beköpött, ez nem igaz. 
-Jó,jó!-tettem fel a kezem.-Bemegyek, csak fogja be.
-Tiszteletlenül beszél egy rendőrrel...-kezdett el szónokolni a másik is.
-Nem csináltam semmit.-vontam meg a vállam.-Mér' maga olyan különleges, fontos ember? 
-Kisasszony, kérem öltözzön fel. Idelent megvárjuk.
Nagyszerű. Valahogy majd csak kivágom magam ebből az egészből. 

~Emily~

Tudtam, hogy ébren van. Szempillái mozogtak, ajka meg-megrándult, nem szólt, hogy ne bámuljam. Hagytam abban a tudatban, hogy nem tudja, hogy tudom, hogy ébren van. Na, ez egy értelmes mondat lett. 
Kezemet az arcára tettem, hosszú karjával birtoklóan húzott magához, haja kócosan terült szét a párnán. Elöl, hátul, mindenütt volt belőle.
-Tudom, hogy ébren vagy.-nevettem. 
-Nem vagyok jó színész.-dörmögte behunyt szemekkel.
Feljebb húzta rajtunk a takarót, ajka mosolyra húzódott, egyik szemét kinyitotta és az arcomat fürkészte.
-Jó reggelt.-húzott magához, és puszit nyomott a homlokomra.
Minden reggel így akarok ébredni, a karjai közt, és nevetni az édesen fáradt arcán.
-Neked is.
Az ujjaim közé vettem a nyakláncát. Sosem veszi le.
Az arcomat figyelte, miközben elgondolkodva forgattam az ujjaim között a papírrepülős medált.
Feltornázta magát az ágyon, magamra húztam a takarót, és figyeltem, ahogyan kikapcsolja a láncot.
Megkereste a kezem a takaró alatt, óvatosan felhúzott, és úgy helyezkedett, hogy mögöttem legyen. Magam elé fogtam a takarót, a fülemhez hajolt, kócos haja súrolta az arcom.
-Szeretném, ha a tied lenne.
-Hazz, ez a lánc...
-Fontos nekem.-fejezte be helyettem a mondatot.-Azt akarom, hogy te viseld. 
Szó nélkül hagytam, hogy a nyakamba tegye, végig simított a hátamon, majd maga felé fordított és vigyorogva csókot nyomott a számra. Formás ajkai most is, mint eddig mindig, magával ragadtak. Elszakadt a számtól, ujjával lassan lejjebb tolta a takarót a mellkasomról, az ajtón hirtelen kicsapódott, elkapta a derekam, és mielőtt a zaklatónk bármit is meglátott volna, magához ölelt.
-Bocsi!-üvöltött Louis, majd be is csapta.
-Tomlinson! Nem tudod mi az a kopogás?!
-Nagyon cukik vagytok!-nyávogta a folyosóról. 
Egyszerre nevettünk fel. Harry nem szégyenlősködött, kimászott mellőlem, és ádámkosztümben az ajtóhoz ment, lazán kinyitotta és kisétált rajta.
-Harry, nemár'! 
Hallottam, amint vitába száll Zayn-el. Magában pufogva, durcásan lépett vissza, becsapta az ajtót, a kulcsot elfordította a zárban, és bedőlt mellém. Azt hiszem, majd valahogy sikerül megtalálnunk az aranyközéputat, hogy megmaradjon a legjobb barátom is, és együtt lehessünk. Nem lesz könnyű, de tudom, hogy sikerülni fog. 

57 megjegyzés:

  1. De jooooo...!!!
    Olyan kar hogy vege lesz...:(((
    Nagyon szeretem ezt a blogot!!*---* :3
    <333

    VálaszTörlés
  2. sziaa:) megkell hogy mondjam imádtam mindig is ezt a blogot....:) mindig felvídított ha ezt a történetet olvastam;)) most nem szeretnék akkora szònoklatot tartani ....azt majd leìrom az epilògushoz:) csak egy szò ehez a részhez: IMÀDTAM:))<3 rendkívűl jòl ìrsz:)<3

    VálaszTörlés
  3. Iszonyatosan jó lett:) *-*
    Kár hogy már vége:/ A kedvenceim közt volt/van a blogod egyszerűen imádtam.:)<33

    VálaszTörlés
  4. megint hiperszupergigamega jó lett :) végre Mia is megkapja a gyökérkezelést xD olyan hihetetlenül cukcsiiik együtt *-* mármint a Harry meg a Milly... mondtam már, hogy imádom a blogod? majd megpróbálom kifejteni pontosan... hogy miért szerettem... szerettem? az nem jó szó rá... IMÁDTAM, de ezt meg tudod... na mindegy... epekedve várom az epilógust!
    xx

    VálaszTörlés
  5. Szia!:)
    Ismételten nagyon szuper rész lett, csakúgy mint az eddigi összes.:)) El sem hiszem, hogy már csak az epilógus van hátra. Nagyon fog hiányozni ez a blog.:( De az biztos, hogy nem egyszer fogom majd újra olvasni, mivel imádtam az egészet.:D Kíváncsian várom az epilógust.:)
    Puszi: Jenny.<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Jenny! :)
      Köszönöm, sajnos én sem hiszem el, hogy ilyen hamar vége. ._. :/ <3

      Törlés
  6. Szia, eddig még nem kommenteltem eddig, mert, bevallom, lusta voltam. De ígérem, hogy mostantól, lelkes komizód leszek, és mindenhez hozzászólok. Na, szóval, még mielőtt elfelejteném, kifejtem a véleményem. Amikor elkezdtem olvasni, az gondoltam magamban: Na, már megint egy olyan FF, amiben a lány az egyik tag legjobb barátja, és összejönnek.(Nem olvasom a kezdetektől fogva, csak beírtam google-be, hogy 1DFF, persze szavakkal, és kihozta keresési találat ként.)Rögtön meg is nyomtam a kis piros x-et. DE, rögtön megbántam, amit tettem, és mivel én hülye mindig törlöm az előzményeket, nem találtalak meg. Egész hétvégém ráment, hogy megint megtaláljalak. Azóta minden nap megnézem, hogy van-e új rész, és szépen lassan a másik blogodat is elkezdtem olvasgatni. Tényleg nagyon megfogott a történet, és tűkön ülve várom, hogy a következő blogod is megnyisd, és folytasd a Nessa-sat. Persze szomorú vagyok, hogy ennek a törinek vége, de mind tudjuk, hogy mindennek a vége, valami új kezdete. Ez igaz is, mivel a másik naaaagyon érdekesnek ígérkező történeted megnyitja kapuit, és remélem nem kell sokat várnunk az első részre.
    Ez a rész is nagyon jó lett, én szinte faltam a sorokat, remélem megtartod ezt a szinted, amit a blogjaid kezdete óta felépítettél, és nem hagyod, hogy csalódjunk benned.
    Puszi: Bella
    ui: bocsi, hogy regényt írtam:DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bella! :D
      Először is, ne kérj bocsánatot mert "regényt írtál", kifejezetten szeretem olvasni ezeket a regényeket, jöjjön az bárkitől! :D
      Köszönöm szépen! :)) <3

      Törlés
  7. Hey:)<3
    Jesus ereje..:D/ez az új szövegem,mindenhova ezt írom:P/
    Előttem írta Izabella,hogy még sosem kommentelt.Én büszkén vállalom,hogy a My best friend Harry Styles or not? blogon rutinos kommentelő vagyok:) Egy szokásos dicséret,mint mindig most is nagyon jó lett.Borzalmas vagyok hiszen ez olyan JÓóóó hosszú feji volt,én mégis olvastam volna még-még-még és még,pedig most tényleg nincs okom panaszra.Nem mintha eddig lett volna;D
    Majd az utolsó bejegyzésnél sírunk:) Addig is puszillak;)
    Iduus.

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó lett ez a rész, de komolyan...Annyira sajnálom, hogy vége..Egyszerűen imádtam, imádom és imádni is fogom...Holnap szerintem elkezdem előröl olvasni.. Gratulálok...már kíváncsian várom az új blogodat, lemerem fogadni, hogy azzal is el fogsz minket kápráztatni!
    Sok sikert kívánok a továbbiakhoz! És imáduuuunk! :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!! :) <333
      Én is nagyon imádok mindenkit! <3

      Törlés
  9. Tudtam , tudtam, tudtam hogy még a végén is perverz leszel....:)) Jujj de bagyon jó lett!! Háhá Miának is annyi... Ez az eddigi kedven részem!! Lesz epilógus? Kár hogy az utolsó rész:((( Puszi: Lolaaa....:))

    VálaszTörlés
  10. Egyik kedvenc részem lett a többi közül.:)♥ 'Fantasztikus lett'♥ Pont mielőtt elkezdtem olvasni,pont azon gondolkodtam,hogy még úgy igazából soha sem szeretkeztem. Erre olvasom és ez van benne.:) Nem akarok perverznek tűnni,de nagyon örültem,mikor lefeküdtek és fantasztikusan írtad le az együttlétüket.:) Imádtam♥
    Ha-ha-ha.. *ördögi kacaj* :D Megérdemelte Mia amit kapott!:) Az epilógusnál fejtem ki,hogy mit is gondolok,úgy igazából a blogodról,mert akkor lesz kerek az egész.:) Igazán tehetséges vagy,ezt sose felejtsd el.:) Sajnálom,hogy ilyen fantasztikus blogtól meg kell válnom,de legalább kárpótolsz egy új bloggal.:) Már alig várom az új blogod.:) Ami most 75.résznél tart az hány részes lesz még az a blogod?

    xoxo,Eternal Dreamer

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :D
      Igazából, mindig hülyén érzem magam amikor olyan részt kell írnom, mivel én még sehogy sem.. na de ez teljesen mindegy xDD
      Az ,,Elloptad a szívem" 100. részes lesz:)

      Törlés
    2. Ahhoz képest én azt hittem,hogy te... a leírás alapján. De ezek szerint nagyon jól tudtad titkolni. Ne aggódj nem vagy egyedül ...-al,de ez is mindegy xD

      Köszönöm szépen a válaszodat,akkor neki is láttok elkezdeni,mert idáig nem is figyeltem,hogy van másik blogod.:) De már alig várom azt a blogodat is.:)

      Törlés
    3. Haha:DD Szexi fantáziám van:'DD
      Remélem tetszeni fog a másik blogom is:)

      Törlés
  11. Jó lett! Várom az epilógust! :) ♥

    VálaszTörlés
  12. Szia! Kérted, hogy mondjunk véleményt. Hát itt is van: Fantasztikus a blog, az egyik kedvencem. Sajnálom, hogy 50-nél vége van, de se baj. Szerintem, nagyon jól irsz! Az ,,Elloptad a szivem''-et is olvasom, és nagyon jó. Várom a Lou-sat is! Igazából az elején úgy kezdtem bele, hogy nem biztos, hogy jó lesz, és ha nem lesz az, akkor abbahagyom. De hatalmasat csalódtam, pesze jó irányba. Örülök, hogy nem hagytam abba. Fantasztikus történet kerekedett belőle. Néha elgondolkozok azon, hogy milyen jó lenne néhány blogot kiadni filmben. Na, ez a blog megérdemelné. Sok résznél megkönnyeztem, mert nagyon megható. Mikor bejött a képbe Mia, forrtam a dühtől. Minden nap felnéztem, hogy van-e új. Azt remélem, hogy soha se hagyod abba az irást. Nagyon várom az epilógust! puszi: Vidóxx

    VálaszTörlés
  13. Drága Nessám!(:

    ááááá!! Ez eszméletlen ,bőgök!:') és ez tudod mit jelent? Azt hogy fantasztikus író vagy!:$ IMÁDOM!! Vagy ide, vagy az epilogushoz irjunk komit? Hát én mindenhova fogok!;) Ez legalább happy end! Egy csomó blog depis de én a happyn is sírok :D hozom a formám! Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon, de nagyonnagyon várom az epilógust! *-------*

    Csók,
    Brig

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa! :)
      Édes vagy, nagyon köszönöm! :)) <33

      Törlés
  14. Hat nekem egyik reszem orul, masik mar kevesbe. Orulok, hogy ok ketten vegre egyutt vannak teljes boldogsagban, de szomor vagyok, hogy vege lesz ennek a blognak, hisz imadom es nem tulzok ha azt mondom hogy ez a legjobb amit valaha olvastam!:) az epilogust nagyon varom es persze az ertelmes kommentjeimmel meg talalkozhatsz a masik ket blogodon!
    Varom az epilogust:) <3 xx

    VálaszTörlés
  15. Köszönöm ezt a blogot Nessa! (: x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod mennyire megsirattál ezzel a mondattal? :')) <33

      Törlés
  16. Végre volt elég időm, hogy elolvassam :) Nagyon-nagyon jól összehoztad ezt a fejezetet, méltó az egész bloghoz. Köszönöm a sok-sok ihletet, amit adtál nekem ezzel az egésszel és halkan megjegyzem, hogy ebben a részben nagyon benne van, hogy dark rajongó vagy (amúgy én is), mivel már-már egy színvonalú lett vele. Gratulálok, és további sikereket kívánok neked, mert ez a blog kétség kívül hatalmas siker lett *.* Izgatottan várom a befejező bejegyzésed <3 xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem direkt akartam olyanra mint a Dark, de az számomra hatalmas elismerés, hogy szerinted egy színvonalú vele! :) Köszönöm szépen! <3

      Törlés
  17. Nagyon jó volt az egész blog,vagyis szuper<3 Imádom ezt a blogot és téged is <3 Köszönöm ezt a blogot:) De nem akarom h vége legyen:/ A többi balogodnál is számíthatsz rám xx
    Puszi:
    Imo xx

    VálaszTörlés
  18. Nessa...nem is tudom hogy mit írjak...sajnos eddig még nem írtam kommentet...és ezt nagyon bánom...A blogodat még Idus ajánlotta akinek ezért nagyon hálás vagyok.:) És neked is köszönöm, hogy egy ilyen isteni történettel ajándékozol meg minket!A lelkizős kommentet az epilógusra hagyom, ha nem gond...:D Még egyszer...csodásan írsz!:D
    Luca xx.

    VálaszTörlés
  19. sziaa:3:D Bár én csak 1x komiztam ,de remélem tudtad/gondoltad hogy olvasom:))nagyon tetszett az összes rész,minden tetszett a blogodban:)sajnálom hogy vége:/:)jaa,és a másik blogodat is olvasom egyébként;))73 részt egy nap alatt elolvastam,nagyon tetszik az is:3:DD énis köszönöm a blogot,nagyon tehetséges vagy szerintem is;3:)a következő blogodat is olvasni fogom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:)
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés
  20. Egy szót tudok erre a részre írni: Fantasztikus.<3
    Gratulaaa,
    BG.xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádtam!!Kár hogy vége :( majd irj másikat is :) Én is probáltam irogatni... http://www.HannaAndHazza.blogspot.hu/?m=1 nézzetek be!(: Harrys blog.

      Törlés
    2. Köszönöm:) Meg fogom nézni:))

      Törlés
  21. Nagyon szép!!!:') köszönöm hogy olvashattam...

    VálaszTörlés
  22. A leges legjobb Blog amit valaha olvashattam!!! Kar h vege!!! Nagyon szep romantikus es kreativ!!!!! Csak igy tovabb!!! :)))

    VálaszTörlés
  23. Szia! van egy díjam a számodra :) http://1dlovestorywithemily.blogspot.hu/2013/06/2dij.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nem hittem volna, hogy még a zárás után is kapok díjakat, köszönöm szépen! :)

      Törlés
  24. tudod imádtam a blogod sajnálom h nem írtam mindegyikhez de telefonon nem engedte és azon kb 2 nap altt végigolvastam .... :D annyira jó volt úgy sajnálom h vége van :( de imádtam
    tehetséges író vagy ... komolyan menj írónak !! :D fantasztikusan írsz ! :D imádtam a blogod és köszi h megírtad nagyon jó volt <3 <3 :) *.* pusszi
    Karina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi baj! :)
      Aranyos vagy, köszönöm szépen! :) <3

      Törlés
    2. Istenem istenem imádtam! <3 kár hogy vége ..egyszerűen áhhh...nagyon ügyes vagy! :) sok sikert a továbbiakban!! <3
      -Dorina-

      Törlés
  25. rohadt jól írtad ezt a blogot..tudom hogy nem most kéne írnom de én most találtam meg..és áá..nagyon klasszul írsz..imádtam ahogy téged is<33

    VálaszTörlés
  26. Szia!! Én két napja olvasom ezt a blogot,nagyon sok blogot olvastam már de azok nem olyan jók mint ez!! Komolyan annyira megtetszett már az első résztől hogy le se tudtam rakni a telefont (vagy ha lemerült ami elég sokszor volt s gépen)! Annyira belemerültem hogy amikor elolvastam ezt a részt már mentem volna a következő részhez,de rájöttem hogy ez volt az utolsó és egy kicsit elszomorodtam de utána rájöttem hogy te ilyennek képzelted el az elejétől fogva és egyszerűen remek lett ez a történet!!! Nagyon jól írsz!! És NAGYON JÓ VOLT EZ A TÖRTÉNET!! Puszi:egy rajongód!! :** <33

    VálaszTörlés